Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gagnam Style Kritika

2012.10.21

 

Hello! Hát,mondtam,hogy szeretnék írni egy kicsit a Gagnam Styleról,mondjuk egy pár sort. Először kezdeném a negatív dolgokkal,mert utána a pozitívumok mindig feljavítják az ember kedvét ^^

Nos, az előadó:

Psy,azaz a kóreai 박재상 így elsőre nem igazán nyerte el a tetszésemet. Mivel szerettem volna tényleg nyilvánosságra hozni a Gagnam Style kritikámat,de nem akartam hülyeséget írni,és fő mottóm,hogy "Nem utálhatod azt,amit nem ismersz",kicsit utánakerestem annak az embernek,aki oly híressé vált a mai fiatalság körében ezzel a számmal. Az emberünk 2001-ben kezdte,akkor debütált a PSY From The Psycho World!  című albumával,amit a hatóságok kiskorúak számára nem megfelelőnek minősítettek a hatóságok,ugyanebben az évben letartóztatták marihuána fogyasztásáért. 2003-tól 2005-ig kötelező sorkatonai szolgálatát töltötte, ám nem találták megfelelőnek a szolgálata körülményeit, ezért 2007-től 2009-ig újra be kellett vonulnia. 2012 nyarán újra visszatért új albumával,melynek első száma a Gagnam Style lett,és aminek a videoklippjét többen fenomenálisnak minősítettek, így pl Robbie Wiliams. Psy nős,és két kislánya van. 

Nem akarok annyira kötekedni,de én nem nevezném a klippjét fenomenálisnak. Rengetegszer megnéztem már,csak hogy valamicske pozitív véleményt tudjak róla mondani,de nem igazán sikerült. Maga a szám szövege az még nem annyira gáz, a klippen meg már röhögnöm kellett,annyira rossz volt,bár valószínű,hogy ez volt a cél,sokat nem is akarok mondani erről az egészről. Lényegében a Gagnam Style mint zene valami iszonyú,ez a kétnyelvűség soha nem tetszett semmiféle formában,és eléggé érthetetlen a szöveg,de könyörgöm,kóreaiul van,nem reklamálhatok azért,mert nem kóreainak születtem. A klipp pedig szintén iszonyú,bár mérsékelten humoros is egyes jeleneteiben, és így a zene és a klipp együtt már nem is tűnik annyira visszataszítónak,ettől függetlenül még nem lesz a kedvencem xD

 

- Zsuszi - 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

xD

(Nicky, 2012.11.01 10:30)

Szerintem is gáz a videó, ezzel nem vagy egyedül. De a számot már annyiszor hallgattam, (Mtv, rádió, stb.) hogy már szeretem. Külön nem vagyok oda Psy-ért. Szerintem (a klippben) olyan a bőre, akár egy babáé.

 

 

Képgaléria


Utolsó kép


Facebook


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2022 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 63507
Hónap: 433
Nap: 3